Örömünkre
szolgál látogatása virtuális
stúdiónkban !
Jégszobrokat már időszámításunk
után 387-ben készítettek a folyók
jegéből a korai Kínában. A jeget
jégveremben tárolták, kezdetben
csak a halak és más élelmiszerek
hűtésére, de később jégszobrokat
készítettek a császár számára.
Már abban az időben sem volt
könnyű dolguk a mesterembereknek,
mert állandó harcok dúlták az
országot. A háborúk és a zavargások
általában nem tesznek jót a
művészetnek, így csak később
kb. 421-ben mikor is Liu Bobo,
Liu Welchen egyik nagyra törő
fia elfoglalta a császári trónt,
csak ekkor lehetett császári
ünnepségeket rendezni, ahol
talán a jégszobrok is helyet
kaptak.
Az itt leírtakból kiderült,
hogy nem mi vagyunk az első
jégszobrászok, de azon vagyunk,
hogy mi legyünk a legjobbak.
Cégünk egyik alapítója és kitűnő
jégszobrásza M.
Tóth Zsolt, aki nagy gyakorlattal
és széles nemzetközi tapasztalattal
rendelkezve gondoskodik a világszínvonalú
minőségről.
A honlapon látható
jégszobrok és más dekorációs
elemek mindegyike saját készítésű
alkotás, ezért felhívjuk a kedves
látogatóink figyelmét, hogy
a képek üzleti célból történő
felhasználásához az Ice Art
Magyarország írásos engedélye
szükséges ! Ennek elmulasztása
törvénybe ütközik.
